UZI géppisztoly – az izraeli legenda

Korábban teszteltük az UZI félautomata kivitelét (lásd évekkel ezelőtti cikk a Kaliberben), illetve találhatnak portálunkon videót a Mini-UZI-val való lövészetről. Most a közös őst, a klasszikus, legrégebbi standard UZI sorozatlövő változatát is megismerhetik. Ezzel a Szlovákiában sikerült lőnünk, ahol ugye legálisan lehet ilyent birtokolni civilnek is.
A 9×19 mm Parabellum-lőszeres UZI a mai “szubkompakt” géppisztolyokhoz képest jókora szerkezet, masszív acéllemezekből, ergonómiája minimális. Ellenben az open bolt (nyitott zárpozícióból tüzelő) szerkezetének is köszönhetően végtelenül nyugodt sorozatlövés közben is. Szétszerelése-összerakása egyszerű, élettartama örök élet meg egy nap.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A csőhosszához képest azonban mégis igen kompakt az UZI, hiszen a cső több, mint egyharmadát körbeöleli a zárszerkezet, és persze a pisztolymarkolatban elhelyezett tár és a becsukható válltámasz is jót tesz neki.

A géppisztoly tárjai kétsorosak, kétoldali adogatással, természetesen acéllemezből, 32-es és 20-as tárakkal is lőttünk. Hárman olyan 200-at lőttünk, ez alatt 1 db akadályunk volt (csappantyúkiszakadás) a nálunk minimum 10 évvel idősebb fegyverrel.

A kontrollálhatóságot jelzi, hogy 50 méterről sorozatlövéssel sikerült egy pisztolylőszeresdobozt eltalálni.

Ennek ellenére hazájában ma már jórészt kiszorították az M4 és Tavor gépkarabélyok, melyek alig nagyobb méret és néha kisebb tömeg mellett sokkal erősebb lőszert tüzelnek.

A videóban megtekinthető vagyok autentikus kipában, miközben a Beatles Hard Day’s Night szól jiddisül.:-))

Mazel Tov!

Vélemény, hozzászólás?