Keserű Revenge-14M gumis gázrevolver 2. rész

A 2014. decemberi Kaliber címlapján levő egyik gumilövedékes gázrevolvermodell-újdonság tesztjét folytatjuk. Ebben a részben darálunk egyszerre két káposztát, valamint egyazon céltárgyra különféle riasztópatronokkal is rálövünk, vizsgálva relatív teljesítményüket a Revenge-14M-ben. Láthatóak lesznek a típus elődmodelljei, a végén pedig ott a tanulság is!

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A Revenge-14M esetében az alumínium dob és tok, valamint az acél elsütőszerkezet mellett felhívjuk a figyelmet a dobforgató koszorú, a tűzfalbetét és a csőbetét acélosságára is.

Említenünk kell persze a felhasználók csak szűk körének kényelmes markolatot, melyből sajnos nem kapható alternatíva a gyártótól. Kritizálnunk kellett a rejtett viselésű harceszközök feleslegesen magas irányzékokat is.

A videóban az alutokos-aludobos alapváltozatot tesztlejük kétféle felületkezeléssel, de időnként gyártanak típusból acéldobosat is, mely jóval súlyosabb.

A tesztfegyvereket köszönjük a Keserű Műveknek!

Vélemény, hozzászólás?