Olcsó számszeríjpisztolyok – EK Cobra és Mankung Alligator

30 ezer Ft alatti számszeríjpisztolyok

 

Ebben a videóban megnéztük mit lehet kapni 30 ezer forint alatti árakon (vagyis esetleg kevesebbért, mint egy középkategóriás török gázpisztoly vagy egy kínai légpuska), ha számszeríjpisztollyal akarunk játszadozni például a kertben. Nyilván ennyiért ne számítsunk csodára, sem erő, sem műszaki tartalom terén – mi azért egész jól elszórakoztunk velük. Szerkezetileg közel azonos a két eszköz, egy retesszel rögzített felhúzókar van hátul, amely egy áttétellel feszíti meg az ideget, és felhúzáskor az eszköz automatikusan bebiztosítódik.

Az EK Archery-féle Cobra a műszakilag komolyabb, hiszen ennek tokja és felhúzókarja alumínium-öntvény, míg a zöld-fekete Mankung Alligator gyakorlatilag teljesen műanyag (HDPE talán), kivéve a kompozit karokat, csavarokat. Az Alligator válltámasza jópofa, de felnőtt férfinak túl rövid teljesen kihúzva is, inkább ilyen 10-12 éves korhoz ajánlott. Mindkét eszközön először az irányzékokat cserélném le, red dottal sokkal szórakoztatóbb.

Ennek ellenére 10 méteren 3 lövésből 10-15 centis szórás könnyedén megvolt, a nagyon alap műanyagtestű vesszőkkel is (létezik alumíniumtestű vessző meg vadászhegyben végződő is ezekhez.) Félliteres sörösdobozra, dinnyére, tökre lődözni mókás szórakozás lehet velük 8-10 méterről.

Fegyverként persze elég karcsú ez a névleges 80 font ezekkel könnyű és rövid vesszőkkel, hiszen egy vastagabb katonai zubbonyt átüt ugyan, de utána már alig marad átütőerő. Egy szál pólóban azért nem állnék elé ezeknek sem, a védőszemüveg és az alapvető biztonsági szabályok betartása kötelező!

 

Köszönjük a teszteszközöket a www.onvedelmibolt.hu -nak!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.