Tisas M1911 és PCS9 – 2. rész


Ebben a videóban folytatjuk a Magyarországon frissen kapható török M1911-klónok bemutatását. Az M1911 fekete színű ás .45 ACP kaliberű, míg a szereléksínes, krómozott PCS9 9 mm Luger lőszeres. A videóban megismerjük összerakásukat, uralhatóságukat és néhány műszaki különbségüket is. Továbbá vendégszerepel benne a Terminátor és lelőjük a zomBIN Ladent is.

A fegyverekről bővebben a Kaliber 2014. februári (190.) számában olvashatnak!

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A Tisas (most már tudjuk: Tiszas-nak kell ejteni!) pisztolyok esetében látható, hogy a 9 mm Luger PCS9 szánakasztója talán egyszer ha jelezte a tár kifogyását, illetve sikerült bebiztosítani rámarkoláskor a másik példányéhoz képest lazán járó biztosítót.

Ezen kis szívásoktól eltekintve viszont kifejezetten szórakoztató volt velül lőni, még a .45 ACP ősmodellel is csak akkor volt kicsit fárasztó lőni, ha egy kézzel fogtam. Az acél tömege kipárnázza a hátrarúgást.

A tesztfegyverek ára 180-220 ezer forint között van felszereltségtől függően (az importőr 2013. decemberi tájékoztatása szerint), és a bemutatottakon kívül még számos kivitelt forgalmaznak, illetve gyárt a török Tisas-Trabzon.

Köszönjük a tesztfegyvereket a www.gunworks.hu fegyverszaküzletnek!

Vélemény, hozzászólás?